Jól elbeszélgettünk addig amíg Rami és Ádám megebédeltek. Nem is rossz... Egyetlen egy nap és két új barát. A buszról is ugyan ott szállunk le, szóval sokáig megyünk együtt.
― Na milyen volt az első nap? Szereztél barátokat? Rendesek? Nem piszkálódnak, mint azelőtt? Megverjem? ― bombázott kérdésekkel a nővérem.
― Huhh, Zia... Egy: Szia neked is. Kettő: Mi ez a kérdészuhatag?
― Csak biztos akarok lenni abban, hogy a kicsi hugicám ne maradjon magára a következő öt évre.
― Kéred a lázmérőt?- néztem rá viccelődve
― De vicces vagy, ha-ha... ― Nézett rám komoran.
― Tudod, hogy szeretlek ― mosolyogtam rá félrebillentett fejjel, majd felrohantam az emeletre.
A szobámban gyorsan átöltöztem egy kényelmesebb cuccba, majd felkaptam a legnagyobb táskámat és elindultam a tankönyveimért vissza a suliba. Rögtön második nap már tanulunk? Neeee... Végül is... Énekkel kezdünk szóval ez biztos egy ismerkedős óra lesz. Gondolom...
2014. április 24., csütörtök
4. rész
Az ebédlő tele volt különböző stílusú diákokkal. Volt köztük díva, hippi, punk és ami kell egy változatos társasághoz. A szememmel kerestem egy üres asztalt, de nekimentem véletlenül egy... Egy emósnak?
― Bocsi ― mondtam félénken.
― Mrdhrt... ― Ennyit értettem abból amit az orra alatt motyogott.
A táskám csak a fél vállamon volt rajta és ezért véletlenül kivertem az egyik osztálytársam kezéből a könyveit.
― Uhh, ezer bocsi... ― Mondtam aztán lehajoltam hogy segítsek neki felszedni a könyveket.
― Semmi gond ― mondta kedvesen és én meg rámosolyogtam. ― Egyébként Ádám vagyok.
― Stefi - mutatkoztam be.
― Itt ebédelsz? ― kérdezte
― Nem, csak Ramit várom.
― Baj ha csatlakozok?
― Nem, engem nem zavarsz és szerintem őt se fogod - mondtam mosolyogva miközben a fejemmel Rami irányába böktem.
― Bocsi ― mondtam félénken.
― Mrdhrt... ― Ennyit értettem abból amit az orra alatt motyogott.
A táskám csak a fél vállamon volt rajta és ezért véletlenül kivertem az egyik osztálytársam kezéből a könyveit.
― Uhh, ezer bocsi... ― Mondtam aztán lehajoltam hogy segítsek neki felszedni a könyveket.
― Semmi gond ― mondta kedvesen és én meg rámosolyogtam. ― Egyébként Ádám vagyok.
― Stefi - mutatkoztam be.
― Itt ebédelsz? ― kérdezte
― Nem, csak Ramit várom.
― Baj ha csatlakozok?
― Nem, engem nem zavarsz és szerintem őt se fogod - mondtam mosolyogva miközben a fejemmel Rami irányába böktem.
2014. április 22., kedd
3. rész
,Mindent kezdhetek tiszta lappal. Mindent kezdhetek tiszta lappal."-Mondogattam a suttogásnál is halkabban magamnak amikor láttam, hogy mindjárt az utolsó osztályfőnöki óráról is kicsöngetnek. Aznap még mindenki eléggé elveszett volt, de azért páran már kezdtek barátkozni. Na igen... Ez van ha az aktuális suli semmilyen formában nem tart gólyatábort. Az ismerkedés megmarad a szünetekre és a tanítás utáni időre.
― Szia ― mosolyogtam vissza rá. ― Stefi.
― Ez melyik név becézése? ― kérdezte kedvesen
― Stefánia.
― Klassz-mosolygott rám. ― Itt ebédelsz? Mert ha igen akkor van kedved velem ebédelni, nem ismerek innen senkit... ― Kérdezte mire körbenéztem aztán magamra mutattam
― Én?
― Persze, hogy te ― nevette el magát.
― Nem, nem itt eszek, de ha akarod megvárhatlak-igyekeztem nem meglepett fejet vágni ― és nyugodj meg, én sem ismerek innen senkit.
― Akkor megnyugodtam-mondta mire elnevettem magam. ― Akkor megyek beállok a sorba. Leülsz majd egy asztalhoz vagy kint vársz meg?
― Leülök egy asztalhoz ― mosolyogtam.
― Okés, akkor sietek ― mondta majd szaladt is. Azt hiszem nem lesz olyan vészes a középsuli mint amire számítottam.
― Ez melyik név becézése? ― kérdezte kedvesen
― Stefánia.
― Klassz-mosolygott rám. ― Itt ebédelsz? Mert ha igen akkor van kedved velem ebédelni, nem ismerek innen senkit... ― Kérdezte mire körbenéztem aztán magamra mutattam
― Én?
― Persze, hogy te ― nevette el magát.
― Nem, nem itt eszek, de ha akarod megvárhatlak-igyekeztem nem meglepett fejet vágni ― és nyugodj meg, én sem ismerek innen senkit.
― Akkor megnyugodtam-mondta mire elnevettem magam. ― Akkor megyek beállok a sorba. Leülsz majd egy asztalhoz vagy kint vársz meg?
― Leülök egy asztalhoz ― mosolyogtam.
― Okés, akkor sietek ― mondta majd szaladt is. Azt hiszem nem lesz olyan vészes a középsuli mint amire számítottam.
2014. április 20., vasárnap
2. rész
De a szünet eltelt, elkezdődött a középsuli, és itt volt az ideje tiszta lappal újrakezdeni mindent. Eljött az ideje annak, hogy barátokat szerezzek, és legalább az átlagos tini kategóriába besoroljanak. Anyuék rengetegszer izgatták magukat azon, hogy nem nagyon voltak barátaim. Mindig a nővéremhez hasonlítgattak, aki soha nem jött haza egyedül, vagy a legjobb barátnőjével, Rebekával, vagy a barátjával, Tomival.
Az első nap kiderült, hogy az ofőnk zenetanár. Klassz. Még valami amiben nem vagyok jó. A zene. Szeretem, de soha nem értettem az éppen aktuális trendekhez és minden számot megjelenése, és megunása után ismertem meg és hallgattam rongyosra. Az osztálytársaim rendesnek tűnnek, nyugtatott, hogy itt senki sem ismer senkit. Így sokkal könnyebb lesz barátkoznom. Azt hiszem. Remélem.
Az első nap kiderült, hogy az ofőnk zenetanár. Klassz. Még valami amiben nem vagyok jó. A zene. Szeretem, de soha nem értettem az éppen aktuális trendekhez és minden számot megjelenése, és megunása után ismertem meg és hallgattam rongyosra. Az osztálytársaim rendesnek tűnnek, nyugtatott, hogy itt senki sem ismer senkit. Így sokkal könnyebb lesz barátkoznom. Azt hiszem. Remélem.
1. rész
Örök életemben egy átlagos lány voltam. Egy kamaszlány, aki semmiben sem különb a többi velem egy korúval. -Hitték ezt az emberek, köztük én is.
Annak idején még azt gondoltam, hogy az átlagos szint lécét éppen hogy alulról súrolom. Nem volt ebben igazam. Inkább a láthatatlan szinten töltöttem életem első tizennégy évét. Soha nem volt egynél több barátom, mindig visszahúzódó, magamnak való voltam és mindezek mellett még lámpalázas is. Sportokban nem jeleskedtem, próbáltam sokfélét, például a labdajátékokat. Nos, kijelenthetem, hogy nem rendelkezek kitűnő labdaérzékkel, amin a szüleim mindig jól mulattam. Voltak olyanok, amelyekben egész jó voltam, de az engem untatott, nem érdekelt, vagy a nővérem vásárlásmániája (igen, az az ő sportja, afelől semmi kétség) miatt nem volt rá meg a keret. Így napjaim nagy részét a szobámban ülve töltöttem. Általában olvastam, zenét hallgattam, tanultam, vagy a szobámat dekoráltam szezonálisan.
A családomnak négy tagja van. Van anyu, aki házi körül a szívét-lelkét kidolgozza, de mindig a maximumot nyújtja mindenből. Apu, a nagy üzletember, akiről soha sem lehet biztosan tudni, hogy mikor tud itthon lenni, de amikor nincs éppen úton akkor segít a házimunkában és a lecke megírásában ha én vagy a nővérem segítségre szorulnánk. Ott van a nővérem, akivel bár egy házban lakunk, mégis két külön világ vagyunk. Szinte mindig a haverjaival van, plázázik, moziba megy vagy csak a parkba ha az időjárás is engedi. Ő a sulijának a legnépszerűbb diákja. És végül ott vagyok én a visszahúzódóságommal, a lámpalázammal és a sportra való képtelenségemmel, még a középsuli előtti nyári szünetben.
Annak idején még azt gondoltam, hogy az átlagos szint lécét éppen hogy alulról súrolom. Nem volt ebben igazam. Inkább a láthatatlan szinten töltöttem életem első tizennégy évét. Soha nem volt egynél több barátom, mindig visszahúzódó, magamnak való voltam és mindezek mellett még lámpalázas is. Sportokban nem jeleskedtem, próbáltam sokfélét, például a labdajátékokat. Nos, kijelenthetem, hogy nem rendelkezek kitűnő labdaérzékkel, amin a szüleim mindig jól mulattam. Voltak olyanok, amelyekben egész jó voltam, de az engem untatott, nem érdekelt, vagy a nővérem vásárlásmániája (igen, az az ő sportja, afelől semmi kétség) miatt nem volt rá meg a keret. Így napjaim nagy részét a szobámban ülve töltöttem. Általában olvastam, zenét hallgattam, tanultam, vagy a szobámat dekoráltam szezonálisan.
A családomnak négy tagja van. Van anyu, aki házi körül a szívét-lelkét kidolgozza, de mindig a maximumot nyújtja mindenből. Apu, a nagy üzletember, akiről soha sem lehet biztosan tudni, hogy mikor tud itthon lenni, de amikor nincs éppen úton akkor segít a házimunkában és a lecke megírásában ha én vagy a nővérem segítségre szorulnánk. Ott van a nővérem, akivel bár egy házban lakunk, mégis két külön világ vagyunk. Szinte mindig a haverjaival van, plázázik, moziba megy vagy csak a parkba ha az időjárás is engedi. Ő a sulijának a legnépszerűbb diákja. És végül ott vagyok én a visszahúzódóságommal, a lámpalázammal és a sportra való képtelenségemmel, még a középsuli előtti nyári szünetben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)