A nap a szokásosnál kellemesebben kezdődött. Zia békén hagyott, és anyuéknak jókedvük volt. Végül is, a péntek reggel kellemesebben nem is kezdődhetne.
Fütyörészve mentem le a lépcsőn. Nálunk a jó kedv ragályos. Főleg ha a reggeli készítésben Zia a soros. Kíváncsi voltam, hogy ma mi lesz az, ami miatt megpróbáljuk majd meggyőzni, hogy apu napjait is vállalja el. Na, igen, Zia remekelt a konyhában, míg apu, hát… Mindegy még nem haltam bele egyik olyan reggelibe sem, amit ő készített el.
― Nos, nővérkém, mi a mai ajánlat? ― Ültem le az asztalhoz, mire Zia elfordult a tűzhelytől. Ez az! Nem csak pirítós!
― Valami, amihez tojás, tej, meg liszt is kell, és még ez-az ― vigyorgott rám.
― Most szívatsz, ugye? ― Kezdtem el röhögni. ― Tudod, hogy nem jegyzek meg egy receptet sem, reménytelen vagyok! ― Mosolyogtam.
― Nem vagy reménytelen, csak...
― Csak gyakorolni kéne ― fejeztem be a mondatot. ― Ha ezt nem mondtad el hatmilliószor, akkor egyszer sem.
― Akkor meg?
― Minek tanuljam meg? Összekeverném, és palacsinta helyett valami trutyit hoznék össze, ami úgy néz ki, mint a tojásrántotta.
― És olyan íze van, mint kocsonyás olajnak ― nevetett. ― Arra emlékszem.
― Jól van, na, első próbálkozásom volt! ― Védekeztem. ― De még mindig nem mondtad meg, hogy mi a reggeli.
― Csukd be a szemed, és nyisd ki a szád!
― Zia, ne már, utálom ezt a játékot! Sosem tudhatom, hogy mikor fogsz használt zoknit tömni a számba sajtos tojásrántotta megnevezéssel!
― Ugyan már, ilyen nem is fordult elő! ― Nevetett.
― Még! ― Mondtam és a kezemben lévő ceruzával intettem egyet, mire csak a szemét forgatva kuncogott rajtam. Egyébként meg fogalmam sincs arról, hogy hogyan került hozzám az a ceruza. Nem is érdekes. A tegnapi nap óta sok dologról nem volt fogalmam, akkor miért pont erről lenne?
― Akkor ne csukd be a szemed, csak nyisd ki a szád!
― Oké, jó! ― Adtam meg magam, mire Zia egy villával fordult vissza felém, de eltakarta azt, ami a villára van tűzve. ―Tudod mit? Inkább átveszem! ¬― Mondtam és kikaptam a villát a kezéből. ―Amerikai palacsinta? Kelemen Anasztázia, imádlak!
Felálltam, és a hűtő felé vettem az irányt, hogy keressek valamilyen gyümölcsöt, ami majd jól passzol a palacsintához.
― De, csak mert különleges nap a mai ― mosolygott, mire furán néztem rá a hűtőajtó mögül.
― Csak nem megkérte Tomi a kezed?
―Öhm, nem.
― Akkor meg fogja? ― Néztem rá felhúzott szemöldökkel és reménykedtem. Aztán elképzeltem magamat, mint koszorúslányt, vagy a hozzátartozót, aki a lakodalmukon beszédet tart. Össze is dőlt az álomkép.
― Nem ― nézett rám. Természetesen értetlenkedve. Ilyenkor elgondolkozok azon, hogy most akkor szőkének kéne lennie, vagy csak a sötétség szivárgott ki kedves testvérem fejéből, amit hosszú fekete hajjal takar. ― Ma van a szülinapod ― mondta lassan. Vegye úgy mindenki, hogy ,,visszaszívom” azt, amit az előbb gondoltam.
― Na ne szívass! ― Bámultam rá tágra nyílt szemekkel, majd a konyhában lévő falinaptárhoz szaladtam. Szeptember negyedike. Hoppá. Elfelejtettem a saját szülinapomat.
― Ne szégyelld, hiszen öregszel ― viccelődött Zia
― Ha-ha, nagyon vicces… ― Mondtam miközben visszamentem a hűtőhöz. ― Főleg úgy hogy, te vagy az idősebb.
― Hé, kikérem magamnak, ez igenis jó volt!
― Persze, majd jövőre, amikor betöltöd a tizennyolcat, akkor én is el fogom játszani, hogy milyen öreg vagy már ― vigyorogtam rá pimaszul, és kivettem egy üveg nutellát meg pár szem epret.
― De, csak mert különleges nap a mai ― mosolygott, mire furán néztem rá a hűtőajtó mögül.
― Csak nem megkérte Tomi a kezed?
―Öhm, nem.
― Akkor meg fogja? ― Néztem rá felhúzott szemöldökkel és reménykedtem. Aztán elképzeltem magamat, mint koszorúslányt, vagy a hozzátartozót, aki a lakodalmukon beszédet tart. Össze is dőlt az álomkép.
― Nem ― nézett rám. Természetesen értetlenkedve. Ilyenkor elgondolkozok azon, hogy most akkor szőkének kéne lennie, vagy csak a sötétség szivárgott ki kedves testvérem fejéből, amit hosszú fekete hajjal takar. ― Ma van a szülinapod ― mondta lassan. Vegye úgy mindenki, hogy ,,visszaszívom” azt, amit az előbb gondoltam.
― Na ne szívass! ― Bámultam rá tágra nyílt szemekkel, majd a konyhában lévő falinaptárhoz szaladtam. Szeptember negyedike. Hoppá. Elfelejtettem a saját szülinapomat.
― Ne szégyelld, hiszen öregszel ― viccelődött Zia
― Ha-ha, nagyon vicces… ― Mondtam miközben visszamentem a hűtőhöz. ― Főleg úgy hogy, te vagy az idősebb.
― Hé, kikérem magamnak, ez igenis jó volt!
― Persze, majd jövőre, amikor betöltöd a tizennyolcat, akkor én is el fogom játszani, hogy milyen öreg vagy már ― vigyorogtam rá pimaszul, és kivettem egy üveg nutellát meg pár szem epret.
― Boldog szülinapot, kincsem! ― Trappolt le
anyu lelkesen pizsamában és köntösben a lépcsőn, majd őt követte apu, akit
abban a pillanatban leginkább egy zombihoz tudtam volna hasonlítani. Anya a két
keze közé fogta az arcomat majd lelkesen mind a két oldalra nyomott egy-egy
puszit. Most tényleg, hogy tud ő már kora reggel így pörögni?
― Köszi, anyu ― mosolyogtam rá. ― Szép jó reggelt apa, látom éber vagy ― nevettem, mire apu csak integetett. Hát jó, több mint a semmi, nem igaz?
― Aranyom, most hogy betöltötted a tizenötöt muszáj beszélnünk valami nagyon fontos dologról ― szólalt meg anya, mire apu hirtelen megfordult és tágra nyitott szemekkel meredt anyura. Teljesen egyetértettem a reakciójával.
― Ugye nem a méhecskékről meg a virágokról, mert ha igen, akkor van egy olyan érzésem, hogy ez lesz az utolsó szülinapom ― mondtam, mire Zia elkezdett kuncogni.
― Köszi, anyu ― mosolyogtam rá. ― Szép jó reggelt apa, látom éber vagy ― nevettem, mire apu csak integetett. Hát jó, több mint a semmi, nem igaz?
― Aranyom, most hogy betöltötted a tizenötöt muszáj beszélnünk valami nagyon fontos dologról ― szólalt meg anya, mire apu hirtelen megfordult és tágra nyitott szemekkel meredt anyura. Teljesen egyetértettem a reakciójával.
― Ugye nem a méhecskékről meg a virágokról, mert ha igen, akkor van egy olyan érzésem, hogy ez lesz az utolsó szülinapom ― mondtam, mire Zia elkezdett kuncogni.
― Nem, valami másról, ami szintén komoly, a
méhecskék megmaradnak jövőre ― Zia abbahagyta a kuncogást. Túl hirtelen. Nagyon
nem tetszik ez nekem. Mit tud, amit én nem?
― Anyu, ugye nem? ― Kérdezte Zia, és rémülten rám nézett.
― Anyu, ugye nem? ― Kérdezte Zia, és rémülten rám nézett.
― De bizony ― bólogatott.
― Izé, nem tudom, hogy feltűnt-e nektek, de itt vagyok még én is! ― Szóltam.
― Izé, nem tudom, hogy feltűnt-e nektek, de itt vagyok még én is! ― Szóltam.
― Előbb edd meg a reggelidet, aztán
megbeszéljük ― mondta anyu. Oké, már kezdtem félni, nem is kicsit. Mi olyan
folyhat itt amiről nem tudok?
